Dupla Kávé: Jenő, te nem izzadsz
Budapest-Újfehértó, Újfehértó-Dunaszeg, Dunaszeg-Budapest útvonal, azaz közel 800 kilométer távolság, 9 óra kocsikázás, két fellépés - ez várt a Dupla KáVéra július 12-én, szombaton. Ezzel nem is lenne gond, ha nem 30 Celsius fok feletti hőségben történt volna.
Egyértelmű, hogy nem kellemes 9 órát utazni egyik helyről a másikra. Sajnos, vagy nem sajnos, de ez hozzátartozik a zenészek életéhez, erről Köteles István és Váradi Jenő is tudna mesélni. A Dupla Kávé tagjait szombaton két helyre is hívta a kötelesség.

A feladat teljesítéséhez először a Budapest a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található Újfehértó közti 240 kilométer teljesítése várt, ahol az első alkalommal megrendezett Fürtös Fesztivál résztvevői 13 órára várták a mulatós formációt. A fellépésen Istvánra éneklés, míg Jenőre szintetizátor-rap feladat várt. Érdekes, míg István izzadt, dalok között törölközött és ivott - természetesen vizet, addig Jenőt nem viselte meg a kánikula, legalább is kivülről nem látszott.
Még gyártanak kazettát?
A népszerű slágereket tartalmazó csokrukban, a tűző napon többek mellett a Se veled, se nélkül, a Szerenád, a Késő üzenet című dalokat adták elő, míg műsorukat a Kék szeme című mulatós-megaslágerrel zárták, miután dedikálás várt a fiúkra - ezen alkalmat kihasználva a duóval érkező technikus hirtelen, CD-, kazetta- és poszterárussá alakult át.

Vitték a portékát, mint a cukrot, amit István és Jenő azonnal dedikált. Ki hinné, hogy valaki kazit is vesz? Sőt, érdekes módom, ez a legnépszerűbb termék a kínálatból.
Ugrás a kocsiba és irány az ország másik vége a Győr mellett található Dunaszeg, ekkor a penzum 371 kilométer volt, majd jött a fellépés 20 óra körül, a hőmérő higanyszála, ekkor már lejjebb kúszott, de így sem fáztak a zenészek: lenyomták a bulit és ismét be a kocsiba, hogy 135 kilométer megtéve hazaérjenek.
A fentiekből is látszik, hogy nem csak dalolásból áll a zenészek élete, de aki vidéki haknikat vállal, annak nyílván nem újdonság a több óra utazás.
Egy biztos: a népszerű mulatós dalokkal nem lehet mellényúlni, a közönség még a legnagyobb kánikulában is vevő ezekre a nótákra.
Forrás: Búlváros
Kapcsolodó cikkek
Kiss Ádám nyaraAz ember azt gondolná, hogy a Hegyalján csak rockerekkel vagy rockerekkel találkozhat, de nem, szerencsénk volt, összefutottunk a szerencsi Kissel. | |
Egy nagyobb város kapja be a spam-horgot!Már lassan a szívószálaknak is lesz... . Június 23. a spamellenes világnap. Kell is ez, hiszen sokszor jól meg lehet szívni velük. | |
Keleti Front hatássa a Danubius műsorvezetőjéreA Keleti Front zenekar a Danubius Rádió népszerű műsorába vendégeskedett, ahol Abaházi Csaba érdekes témákról beszélgetett a banda két tagjával. | |
Dupla Kávé: Jenő, te nem izzadszBudapest-Újfehértó, Újfehértó-Dunaszeg, Dunaszeg-Budapest útvonal, azaz közel 800 kilométer távolság, 9 óra kocsikázás, két fellépés - ez várt a Dupla KáVéra július 12-én, szombaton. Ezzel nem is lenne gond, ha nem 30 Celsius fok feletti hőségben történt volna. | |
Hadházi szívott, csak szívottTűzben égett Hadházi László az újfehértói Fürtös Fesztiválon. Szivarral a kezében érkezett a Dumaszínház humorbonbon adagolója, aki a bulváros.hu-nak elárulta a "szívás tárgyát". |
Ma
2009. 1. 6, kedd,Boldizsár napja.
Holnap Attila napja,
Holnapután Gyöngyvér napja lesz.
Vital TV
KTV
ToonTV
WesternTV
SzombathelyTV
Esküvő TV
VideoclickTV
Audi TV
RockTV Progressive
Holiday in GreeceSeiten des Herausgebers
Nach Themen
Árkád Híradó
A Te Esküvőd
Hellohunter-vadászmagazinUngarn
Info-Budapest
Info-Debrecen
Info-Győr
Info-Kaposvár
Info-Komárom
Info-Mosonmagyaróvár
Info-Nyíregyháza
Info-Pápa
Info-Pécs
Info-Sopron
Info-Százhalombatta
Info-Székesfehérvár
Info-Szigetvár
Info-Szombathely
Info-Veszprém
Info-ZalaegerszegSlowakisch
Info-Bratislava
Info-Dun. Streda
Info-Kassa
Info-Komárno






